Veszprém a királynék városa

MENÜ

 

 

A Veszprémi Állatkert Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertje. A Közép-Dunántúli Régió legkedveltebb turisztikai célpontja, a Balatontól mindössze 15 km-re található, Veszprém belvárosából rövid sétával érhető el. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt feledhetetlen élményt nyújtó, különleges természeti adottságokkal rendelkező Állatkert kapuit 1958. augusztus elsején nyitotta meg, mely - hatalmas társadalmi összefogással épült fel - mindössze öt hónap leforgása alatt.

    

Az Állatkert Kittenberger Kálmán, a híres magyar Afrika-kutató, zoológus, vadász és író nevét viseli.

Két részből álló Állatkertünk a Fejes-völgyben, illetve az azzal szomszédos Gulya-dombon terül el.

   

A festői szépségű Fejes-völgyi területen olyan hagyományos állatkerti állatok láthatók, mint az egzotikus élőhelyről származó nagymacskák, a fekete medvék, az élénk színekben pompázó vízimadarak, de érdekességek is, mint például a játékos madagaszkári félmajmok, az igazán különleges dzselada páviánok, egy hatalmas sarkantyús teknős, a mindig kíváncsi ormányosmedvék és az elragadó kis pandák.

A Fejes-völgyben található a gyermekek legnagyobb kedvence, az egyedileg tervezett és kivitelezett Kölyökdzsungel játszóház és terrárium, ahol a kalandra vágyó gyerekek kedvükre kúszhatnak, mászhatnak, kipróbálhatják a Lajhár-utat, bemászhatnak egy állatszállító ládába, de megpihenhetnek a papagáj-klubban is, vagy onnan egy fedett csúszdán le is csúszhatnak. A játszóteret terráriumok szegélyezik, ahol üvegfalakon keresztül nézhetik meg a látogatók a különleges hüllőket. 

    

A felső, úgynevezett Gulya-dombi részen találhatók a legújabb fejlesztések, mint például hazánk egyik legszebb és legnagyobb Afrika-szavanna kifutója, ahol zebrákat, impalákat és egy háromfős szélesszájú orrszarvúcsaládot csodálhatnak meg a látogatók.

    

A szavanna kifutó szomszédságában épült fel a kialakításában és tematikájában Európában is egyedülálló komplexum, a Csimpánzvilág, melyben jelenleg közép-afrikai csimpánzok, dzselada páviánok és zászlósfarkú kolobuszok élnek. A belső térben csupán egy üvegfal választja el a látogatókat az állatoktól, a hatalmas külső kifutójukat pedig vizesárok szegélyezi, melynek lakói az aranyhalak és a látogatók által behozott teknősök.

 

    

Állatkertünk tagja az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének a Magyar Állatkertek Szövetségének aktívan részt vesz nemzetközi természetvédelmi kampányokban. Szerepet vállal fajmegmentési és tenyésztési programokban.

Az Állatkert a többnyelvű ismeretterjesztés mellett hangsúlyt fektet a természet- és állatvédelem fontosságára, a gyermekeket oktatóprogramokkal várja foglalkozásokra, szabadtéri környezetismeret és biológiaórákra, nyári táborokra.

 

Találkozunk az Állatkertben!

Szavazás

Milyen a weblap?
Szuper!(5)
Jó!(4)
Elmegy!(3)
Rossz!(2)
Ordenálé!(1)
Asztali nézet